A híradófüggő médiafogyasztó kiszolgálása stresszes üzem. Mindég köll a friss vér, az űberelhetetlen. Ma párszázezer holt lélek egy földrengésben, de holnap ez már nem hír, köll valami friss. Iskolai lövöldözés, zsíros baleset (Kína-Japán esetében min. 150 halott), de legalább egy pedofil pap avagy pedagógikus. Ha ez senincs, akkor állatkínozás, de legalábis egy ételmérgezés avagy ittas kiskamaszok. Pedig a nagyobb katasztrófák zsírosabb, véresebb eseményei pár nappal a médiahirig után esnek meg...
Ellepi ilyenkor a helyszínt az élsőkődő siserehad: a díjrakra hajtó sajtófotósok, a nagyobb költségvetésű de mégnagyobb fenntartási költségű álkaritatív görényszekták és szervezetek, a páremberes ám sajtóhirigre utazó műjótékony balfaszok, ésatöbbi. Osztán lehet borzongni a szomorú kisdedportrékon, az állott hullákon, nomeg a véres kórházas, sátraseműtős képeken. Hát ennyit tud a Művelt Világ. Sztem. Tejport az inuitoknak, gumicsizmát a négereknek, internetet az arabusoknak. Halottnak a nyelvespuszi.
Erős lelkületűek nézzenek képeket a médiahirigrűl, ami pedig telve van valós drámákkal.
