A III. Birodalom Serege képekben,
avagy, amikor mókáznak a katonák
A korunkra sokat fétisizált és démonizált Reich seregének néhány képes emlékével úntatnám olvasóimat.
Olcsó poén volna őket is embernek magasztolni, pedig de, ezek a katonák sem önszántukból voltak ott és akkor. Még a polgári öntudat azon fejlettségi szintjén nem volt ismert a lelkiismereti szabadság és szabadosság. Menni kellett, mentek. A háborús bűnök terén minden érintett fél tette a magáét, de mostanság ez nem szalonképes gondolat, avagy csak a fanatikus hadtörténet-rajongóknak elfogadott. Ezt most nem is cizellálnám, igazából ezek legfőképpen fényképépeszeti remekeknek tekintendők itt és most és csak azután történelmi tablóknak.
Mikor a fénykép még esemény volt, nem kevés anyagi és technikai ráfordítást, munkát és rátermettséget igényeltek ezek a fotók. Minden képnek súlya, értéke volt, no nem csak a belefektetett értékek okán, meg a felszerelés ritkasága okán, hanem ez művészet, mikor nem a pillanatnak alkotunk digitálisan, majd csak jó lesz valamire, ha nem kitöröljük, hanem a nyersanyag, meg a világkép okán csak a jól megvákasztott esemény, tárgy, modell és beállítások esetén volt érték. Nincs helyesbítés, várjál még egyet kattintok, ott minden expozíciónak súlya volt. Meg kellet ragadni azt a másodpercet, vagy kevesebbet, ami úgy ezüstkloridos papíroson, évekkel, századokkal késöbb is értelmezhető marad.
Persze a II. Világégés egyetlen vívmánya, miszerint a propaganda fontosabb, mint az ágyúk tűzereje, itt is működött. Ez kis árnyékot vet azon művészek alkotásaira, kik ezeket vélhetően elkövették. Persze ez egy másik morális és etikai probléma, annak tudatában is, hogy minden érintett ország és állam és sereg művelte ezeket a harcimorált és hátországot nyugtatni célzó proganda célzatú tevékenységeket. Megnézzük a korabeli magyar sajtó ezügyben elkövetett írásait, hát döbbenet, nekem a Tolnai Világlapja pár évfolyama van meg, igaz, az I. VH. korabeli, de a még egész a végéig is a Világhirignek, ha csak a hetilapot olvasom, hát biztos vagyok benne, hogy nyerésre állunk. Csupa hőstett, eredmény. Bezzeg a flotta elvesztése csak kisihír. Csak az lehetett gyanús a korabeli olvasónak, hogy egyre mélyebbek szociálisan az apróhirdetések. A különböző protézisek, a szállás és ismerős keresések ésatöbbi. Ugye más média nem volt, akinek meg élletere nem volt akkora, mint mostanság egy átlagos polgárnak, ott még keveset érzékelt ezekből. Nos, ezt a II. Nagy Égés űberelte, ott minden civil is nyomorgatva volt, többen is vesztek oda, mint a katonák. Új vívmány. De ez megint másik történet. Ezek csak fényképek.
