Ez itten Roxxxy, a szilikon szerető. Namost nem úgy szilikon, mint egy celebkebel, hanem fúlra. Bizony, P. H. Dick úr hagymázas álmai rögvalóra váltak, ez egy kábé másfél misit kóstáló kiborgnőstény. Vagyishogy célzatosan egy műpina, kissé felextrázva. Nekem kissé talányos, hogy ez mennyivel patentebb, mint az érzikiség csinnyát tudó jobbkezem, avagy vajh nehezebb-e megúnni, mint egy házsártos felesleget - persze lehet, hogy majd lehet cserélgetni a külső borítását, mint a Smart-oknak - de hát nem vagyunk egyformák, vélhetően van erre fizetőképes kereslet. Nekem a dolog sorrendiségével van problémám, pont mint kupoldákkal. Szal a vágy tárgya láttáni alhasi vérbőséget követő hímnyillalás és ivarkodás. Mert ezeket összekeverve nem műxik. Pont, mint az ürítkezés. Odamegyek, letolom a gatyám, ráülök a fajanszra, ellazulok, gyün az áldás, kitörülöm, megtísztítom, felhúzom, megyek tova - bármejik kimarad, avagy a sorrendiség csorbul, szarban vagyok. Mert a tudomány már csudálatos műpinákat álomodott a valóságba, némejik még büdös is, de akkor senem az igazi. Kissé a tejporhoz hasonló badarság, végszükség esetére fogyasztható, de belengi a stuffot a korlátozott rátermettség hangulata. De lehet, hogy csak reménytelenül romantikus vaok és túlbonyolítom, ezt nem tudhatom. Mint kedvenc emberbarát filozófusom kifejtette egy művében, nem bízhatunk az elmebeteg önnön magáról való diagnózisába. Illusztrációk alant, lehet borzongni és berzenkedni.Jelzem, azért lehet, hogy nagy hasznára válik a társadalomnak. Mozgóképes konzumhozsannák itten.

A végére egy releváns dalnóta is alant.